Esküszünk, hogy |
rosszban sántikálunk
|
Kischat |
Ne menj jégre, s el nem esel
|
Oldal statisztika |
Kik vannak fölényben?
Az oldalon 32 aktív, elfogadott karakter
Vérfarkas
1
Ember
5
Diclonius
0 (nem alkotható!)
Daimon
3
Pokolkutya
1
Vadász
6
Hibrid
4
Lidérc
2
Kitsune
2
Vámpír
2
Boszorkánymester
4
Wendigo
1
Vérjaguár
1
kockáztatja életét e világban
|
Beacon Hills Lelkei | lények az árnyékban Jelenleg 62 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 62 vendég Nincs A legtöbb felhasználó ( 367 fő) Kedd Okt. 15, 2024 1:07 am-kor volt itt. |
|
| Üzenet | Szerző |
---|
Kedd Dec. 06, 2016 6:21 pm |
| vadász: vérét ontja azoknak, kik veszélyt jelentenek Stella Argent save me from the nothing i've become
Becenév: Stell, Stells Születési hely: Delaware Kor: 16 Nemi beállítottság: Hetero Faj: Vadász Play by: Selena Gomez Karakter típus: saját Gotta Know Me Better Felejthető vagy. Azt hinnéd, vannak, akik soha el nem felejtenek. Aztán hirtelen, egyik napról a másikra, már csak homályosan rémlik nekik, hogy barna hajú és barna szemű vagy, hogy milyen pisze orrocskád van, s mennyire szép a mosolyod. Hogy milyen, amikor a jókedv szikrája megcsillan a szemeidben, vagy amikor szomorú könny áztatja arcodat. Hogy a kedvenc színed a vörös és, hogy erről a színről mindig az általad kioltott életek jutnak az eszedbe. Később már az sem dereng nekik, hogy mindig is ennyire karcsú voltál, és csinos alakodat szereted az öltözködéseddel is kiemelni. Lassan nem rémlik nekik, milyen csípős tud lenni a nyelved, hogy a szavaidat úgy forgatod, akár a tőrödet, ahogy az sem, hogy ennek ellenére mennyire kedves és törődő vagy, még ha ezt nem is szereted kimutatni. Valamint kiesik nekik az is, milyen humorod van, mennyire makacs vagy, nem mellesleg vakmerő is, és, hogy mindezt mennyire szeretik benned. Végül már a nevedet sem tudják, mintha nem is léteznél. Átnéznek rajtad, s már ott sem vagy. Felejthető vagy.
When I Was Younger... Jócskán elmúlt már éjfél, amikor az autó átgurult Beacon Hills városának határán. Két utasa volt csupán; egy szigorú tekintetű, elszánt férfi és te, az izgalomtól borsónyira zsugorodott gyomroddal. Évek teltek el azóta, hogy utoljára a városban jártál. Egész pontosan vissza sem néztél, mióta Allison meghalt. Azóta Franciaországban éltél Chris-szel, próbáltatok nyugodt életet élni. De kit is akartatok becsapni? Argent vér folyik az ereitekben, sosem élhettek normális életet. Erre tényszerű bizonyíték, hogy Chris többször is visszatért a városba, amikor a srácoknak a segítségére volt szüksége. Te nem mentél, két ok miatt. Az első, hogy Chris nem engedte, neki már csak te maradtál, nem veszíthetett el téged is. A második, hogy nem is akartál oda visszatérni. Féltél tőle, hogy ami Ally-vel is megtörtént, az mással is megtörténhet és te majd csak leblokkoltan állsz ott, s semmit nem tudsz tenni érte. Nem akartad ezt. Nem tudtad, hogyan tudnád újra elviselni, amikor első körben is egyedül az mentett meg a teljes összeroppanástól, hogy Chris és Lydia is ott volt neked. Bár utóbbival csak elektronikusan tartottátok a kapcsolatot, sokat segített neked, ez még jobban összehozott benneteket. Most alig vártad, hogy újra lásd őt és a többieket. Tudni akartad, hogy tényleg olyan nyugodt-e jelenleg ott az élet, mint amilyennek mesélték. Legutóbb ugyanis Chris lóhalálában rohant, hogy azt a fenevadat segítsen legyőzni, így most kissé nehezedre esett elhinni, hogy lehet abban a városban nyugodt életet is élni... Kifelé bámultál az ablakon, nézted az elsuhanó tájat. A fákat, a bokrokat, a táblákat. Elmerültél az ismerős környezet látványában. Aztán nyerítésre lettél figyelmes. Forgolódtál a hátsó ülésen, jobbra-balra tekeredtél, kifelé nézve az ablakon, hátha meglátod a lovat, ami a hangot adta, de nem láttad. Aztán feladva a keresést, előre fordultál és akkor vetted észre. Az ágaskodó mén, hátán egy furcsa, kalapot viselő lovassal, pontosan az autótok előtt állt. - Vigyázz! - kiáltottál, és már előre is vetetted magad, hogy félre rántsd a kormányt. Az autó átsiklott a másik sávba, kis híján a fák közé is beszaladt. - Mit csinálsz?! - Chris értetlenül rivallt rád, visszavéve a kormány feletti irányítást, újra egyenesbe, a saját sávjába hozva a járművet. - Nem láttad? Majdnem elütötted! - hiába mutattál hátra, ahol korábban még a lovasnak kellett volna lennie, az már nem volt ott. Értetlenül néztél ki hátsó ablakon, és ugyanígy fordultál vissza Chris felé, aki a visszapillantóból figyelt rád. - Ne haragudj. Biztosan a fáradtság. Még hosszú pillanatokig néztetek egymás szemébe a tükrön keresztül, mielőtt Chris újra az útra terelte volna figyelmét. - Pihenj le. Majd felkeltelek, ha megérkeztünk. Bólintottál, bár ő ezt már úgysem látta. Akkor úgy gondoltad, talán tényleg a fáradság tette, így elfeküdtél a kocsi hátsó ülésein, és becsuktad a szemed. Hallgattad a motor búgását, hagytad, hogy ez és az autó ringása hamar elaltasson. Arra keltél, hogy a végtagjaid teljesen elzsibbadtak és meleged van. Amennyire csak tudtad, próbáltad lerúgni magadról a meleg takarót, amit minden bizonnyal Chris terített rád, miután felhozott a szobába. Mosolyra húzódtak ajkaid erre a gondolatra. Sejthetted volna, hogy nem fog felébreszteni, hiába mondta azt. Miután a takarót lerúgó kísérlet sikertelenül járt, kénytelen voltál felülni, lehámozni magadról a meleg paplant és kinyújtóztatni az izmaidat. Elgémberedett tagjaidnak jólesett ez a mozdulat, hálásan recsegve-ropogva jelezték, hogy most már minden a legnagyobb rendben van. Álmosan pillantottál körbe a szobában. Megakadt szemed az óra kijelzőjén, s jól meg kellett dörzsölnöd azokat, hogy második pillantásra is meggyőződj róla, valóban annyi az idő, mint amennyinek elsőre láttad. Negyed három. Bőven maradt még időd aludni, mielőtt odakint kivilágosodna és az ébresztő iszonyú berregésbe kezdene. Már épp kényelmesen elhelyezkedtél, hogy megpróbálj visszaaludni, amikor léptekre lettél figyelmes. Úgy voltál vele, biztosan csak Chris az, nem tudott aludni és felkelt, vagy még csak most vette rá magát a lefekvésre. Nem tulajdonítottál neki túl sok jelentőséget egészen addig, amíg a léptek a szobád felé nem kezdtek közeledni, s csak az ajtód előtt haltak el. Furcsán néztél az ajtó irányába, s könyökeidre támaszkodva, félig ülő pozícióba tornáztad magad. Az ajtó nyikorogva nyílt ki, először csak egy kicsit, aztán teljesen. - Chris? - suttogtad bele a sötétbe, de nem érkezett rá válasz. Az éjjeliszekrényen lévő lámpa kapcsolója után kaptál, s ahogy fény árasztotta el a szobát, úgy nyert világosságot az is, hogy kinek a lépteit hallottad az éjben. Sikolyra nyitottad a szád, s talán fel is tört belőled, mielőtt a lövedék mellkason talált, eltörölve mindent, de mindent, ami egykor te magad voltál.
|
|
Play by: : selena gomez
Életkor : 22
Tartózkodási hely : beacon hills
echoes and the shots ring out, we may be the first to fall
everything can stay the same, or we could change it all
| | | Vas. Dec. 11, 2016 7:42 pm |
| Vendég Gratulálunk, elfogadva Teen Wolf FRPG
Stellaaa! Már mondtam neked, mennyire örülünk annak, hogy végre megérkeztél, és nem tudtál ellenállni a karakternek. Sejtettem, hogy elképesztő lapod lesz, de szépségem, ennyire?! Komolyan mondom, teljesen elkápráztattál az írásoddal, minden szavadat csak úgy ittam, s beleéltem magam teljesen. Berántottál Stella világába, az érzelmeibe, teljesen úgy éreztem, hogy beköltöztem a karakter testébe és átélek mindent. Ezért volt ilyen élvezetes, mivel a saját szótárad meggyönyörködtetted előttem. Öröm volt olvasni, köszönöm, hogy megtehettem. Az meg külön hízelgő volt, hogy engem kiemeltél, remélem hamarosan találkozhatunk, miután megmentelek titeket a vasútállomásról. Addig pedig, ne veszítsd el önmagad, ott van Stiles, segít neked a történtek feldolgozásában, mi meg a falkával dolgozunk rajtatok. Foglald le a szépséges babapofid, és irány játszani, minél előbb velem is! |
|
| | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |