stella & dante

   

Miután leparkoltam a BMW-t a Beacon Hills-i gimi előtt, hagytam egy kis időt magamnak, hogy elvesszek a nosztalgia labirintusában. Túl sok minden köt ide, és akárhogy is hittem, hogy másképp lesz, a gyomrom bukfencezett egyet, ahogy visszagondoltam a régi életemre, és mindenkire, aki a résztvevője volt. De tudom azt is, mennyi minden történt azóta, és nem csak én változtam, hanem körülöttem szinte minden, és nem engedhettem meg magamnak, hogy a hátam mögé nézegessek.
Egy mély levegővétel után lenyitottam a napellenzőt, és egyenesen a szemeimet kezdtem el bámulni a kis tükörben. Egyik kezemet a bal szememhez emeltem, s bár most minden a normális volt rajtam, tekintetem akaratlanul is a kesztyűtartóra vándorolt amiben a szemkötőm lapult valahol. Még nem igazán voltam ura az érzelmeimnek, a bennem lakozó wendigo pedig szeretett fölénybe kerülni, én pedig jobb szeretek elővigyázatos lenni. Főleg mióta senkiben sem lehet bízni ebben a városban. Erre én vagyok az élő példa.
Újra a tükörképemet kezdtem fürkészni, végül csak megráztam picit a fejem egy zavart mosollyal az arcomon, majd egy laza mozdulattal visszahajtottam a napellenzőt.
Ideje koncentrálni - térítettem magam észhez, ahogy a szélvédőn át kezdtem bámulni az iskola ajtaját, amin szép lassan kezdtek kivonulni a diákok.
Kiszálltam az autóból, majd a motoháztetőnek dőlve kezdtem el nyomkodni a telefonomat.
Csak semmi feltűnősködés.
Pár perc várakozás, és gyanútlan körbepillantások után végre megláttam Őt is kijönni az épületből egy osztálytársával.
Stella Argent. Jó nagy bajba keverted magad az utóbbi időben.
Zsebre vágtam a telefonom, és céltudatosan elindultam az iskola felé, de útközben "sajnos véletlenül" sikerült beleütköznöm Stellába.
- Jaj, ne haragudj, nem figye... - kezdtem bele a bocsánatkérésembe, miközben a lány felé fordultam, de a mondat közepén elakadt a szavam, ahogy felismertem. - Stella? - egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon, amit végül egy halk kuncogás kísért. - Remélem most nincs nálad kéznél semmiféle kaja, amit esetleg hozzám tudnál vágni - céloztam a hónapokkal ezelőtti kis incidensünkre a boltban.
Emlékszem, akkor még nem volt annyira mókás, de így visszagondolva már bánom, hogy nem vette videóra senki, hogy rosszabb napjaimon megnézhessem. Főleg külső szemmel. Zseniális lehetett.
El kellett volna kérnem a biztonsági irodából a felvételeket. De hát már késő bánat.
- Egyébként... igazából jó is, hogy összefutottunk. Van valami, amiről beszélni szeretnék veled - mondtam komolyabb hangvételben, kissé halkra fogottabban. Az osztálytársára pillantottam, majd vissza Stellára, ezzel célozva arra, hogy jobb lenne négyszemközt, illetve tényleg fontos dologról van szó. - Tudom, hogy nem indult túl fényesen a kapcsolatunk, de Ash az egyik legjobb haverom. Azt mondta, bízhatok benned, és hogy őszinte legyek, nem igazán tudok mást, akivel beszélhetnék erről - arcvonásaimban némi aggodalom bújt meg, miközben félénk tekintettel bámultam rá.
Véletlennek tűnő találkozás, pipa.
Beszélgetés felvezetése egy vicces közös történettel, pipa.
Érzelmi manipulálás egy számára fontos személy által, pipa.
Biztos voltam benne, hogy nincs semmi, ami miatt nemet mondana erre a beszélgetésre végül. Már csak arra kellett ügyelnem, hogy az előadott történetben ne legyen sehol sem egyetlen, aprócska bukkanó sem. Túl sokat tud, és a helyzetéből adódóan biztosra veszem, hogy túlzottan óvatos is. A legapróbb eltérést is észrevenné, ha egy kis részletet megváltoztatnék bármelyik eseménynél. Szerecse, hogy a hazudozás mostanában úgy megy, mintha egész életemben ezt csináltam volna, vagy könyvből olvasnám. Talán mert saját magammal is elhitetem, amit mondok.
Mindenesetre Sheilah-t sikerült oda mozdítanom a sakk táblán, ahol lennie kell, a következő Stella volt. És ha ez is sikerül, onnantól csak hátra kell dőlnöm és élvezni a műsort.

stella & dante

   

Veszélyes játékot játszottam az utóbbi időben.
Így, hogy ismét szemben álltam Stellával és pontosan jól tudtam, hogy nem egyedül vesz részt ebben a kialakuló háborúban, egy figyelmeztetésnek kellett volna lennie, hogy vakmerőség és bátorság között is van különbség. Túlságosan magabiztos voltam, de egyetlen apró hiba elég lett volna ahhoz, hogy a jelenlegi két lépéses előnyöm elvesszen a megbízhatóságommal együtt. Valamiért azonban nem volt bennem a félelem legapróbb szikrája sem. Talán mert nem igazán volt mit veszítenem?
Nem akartam leragadni a kezdetleges kis bájcsevej mellett, s lehetőséget sem adva a lánynak a menekülésre, azonnal belekezdtem a mondanivalómba. Ahogy odafordult a barátnőjéhez, egy derűs mosollyal nyugtáztam, hogy nyert ügyem van.
- Igyekszem vigyázni rá - böktem még oda a barátnőjének, miközben intettem neki, aztán csak bólintottam válaszképp a lánynak.
Végre kettesben maradtunk.
Nem állt szándékomban húzni az időt, de azt sem láttam jó ötletnek, ha azonnal belevágok a dolgok közepébe. Zsebre dugott kezekkel sétáltam mellette a földet pásztázva, ahogy haladtunk a hely felé. Csak néhány pillantást vetettem rá, mintha kissé zavarban is lettem volna, amiért nem tudtam, mit mondhatnék neki. Akárhogy is nézzük, nem indult zökkenő mentesen a kapcsolatunk, hónapokig nem is láttam őt, és sosem lettünk igazán barátok. Az egyetlen összekötőpont kettőnk között Ash volt, akivel szintén nem volt alkalmam beszélgetni az elmúlt időben. Ez mindenhogy nézve is furcsa volt.
- Fáradtnak tűnsz - jelentettem ki aztán a semmiből tényszerűen. - Feltételezem, nem alszol túl sokat mostanában - a szemem alatti részre mutattam jelezve, mennyire látszanak a karikái, amik nyilvánvalóan az alváshiány miatt alakultak ki. Aztán csak ismét magam elé kezdtem bámulni. - Persze a te helyzetedben én sem tudnék nyugodtan aludni... - fűztem hozzá egy 'minden rendben?' kérdés helyett, amire valószínűleg úgysem kaptam volna őszinte választ, ezzel pedig igyekeztem felkelteni az érdeklődését még mielőtt elértük volna a kávézót, ahova Stella vezetett.
Kerestem egy eldugottabb asztalt és ott foglaltam helyet a lánnyal szemben.
Szótlanul kezdtem vizsgálni az itallapot, mintha megfeledkeztem volna arról is, hogy valami fontos dolog miatt rángattam magammal. A jobbnál jobb italok nevét olvasva most hirtelen csak az undor ült ki az arcomra, de hülyén vette volna ki magát, ha csak egy pohár vizet kérek. Majd meglátogatom a mosdót - határoztam el magamban végül.
- Ezer éve nem ittam már kávét, és még sütijük is van - kezdtem hangosan gondolkozni. Fél karomat odaadtam volna érte, ha ez elég lett volna ahhoz, hogy legalább süteményt ehessek újra. - Te mit kérsz? Természetesen a vendégem vagy, ha már ide rángattalak - pillantottam fel rá az itallap mögül egy mosollyal az arcomon.
Nem is kellett sokat várnunk, hogy a pincér kijöjjön és felvegye a rendelésünket. Végül egy egyszerű fekete kávénál maradtam, nem akartam magamat túlságosan megkínozni, épp elég volt az is, hogy egy nehéz beszélgetés előtt álltunk. Ez pedig tökéletesen látszott abból is, ahogy zavartam a hajamba túrtam, miközben kerestem a szavakat. Lábammal idegesen dobolni kezdtem és az alsó ajkamat harapdáltam végig.
- Nem akartam azonnal ezzel kezdeni, de nem tudok olyan nyugodtan itt ülni, miközben tudom, mi folyik odakint. Szerintem vigyáznod kéne, kikben bízol meg és kiket nevezel a barátaidnak - nyögtem ki végül egy komoly pillantás kíséretében.
Kihozták a rendelésünket. Csendesen vártam, hogy a pincér lerakjon elénk mindent az asztalra, majd megfelelő távolságba kerüljön tőlünk. Ekkor mindkét alkarommal az asztalra támaszkodtam, hogy megszüntessem a hatalmas távolságot köztem és Stella között. Amikről beszélni készültem, még véletlenül sem akartam, hogy más is halljon a kávézóban, így pedig elég volt, ha halkabban beszélek csak hozzá.
- Sheilah Blackwood. Mondd neked valamit ez a név, ugye? - Szemöldököm ugrott egyet. - Van egy olyan érzésem, hogy nem az, akinek mondja magát - tettem hozzá, mielőtt bármit is reagálhatott volna.
Előhúztam a telefonom és keresgélni kezdtem, végül a lány felé fordítottam a kijelzőt, miután egy gyors pillantással felmértem a terepet körülöttünk. A képen az az elhagyatott ház volt, ahol nem rég az említett hibriddel randalíroztunk. Ha tovább lapozott, ezen kívül még volt három másik hasonló kép is különböző helyekről. Mindegyiken tökéletesen látszott, mi történt. A friss vértől áztatott falak, a vadászok holttestének maradványai, szétzúzott fegyverek a földön...
- Ismertem ezeket a vadászokat, Stella. Sosem támadnának rá egy természetfelettire sem ok nélkül - fűztem hozzá halkabban, homlok ráncolva, majd lezártam a telefon kijelzőjét, hogy a készüléket visszacsúsztathassam a zsebembe. Arcomra ismét kiült az aggodalom és a feszültség. - Ez a barátnőd műve.
Adtam egy kis időt a lánynak, hogy feldolgozza a látottakat, addig pedig beleittam a hányingert keltő kávémba.
Nem volt jó ötlet visszamenni a mészárlás után a tetthelyre, de biztosra kellett mennem. Bizonyítékokkal minden hihetőbb.