❝ You gotta stay open-minded they say
As long as you agree with them ❞
2003. január
Nem ő volt az egyetlen gyerek azon az este, akit elvittek otthonról, bár ekkor Dylan még nem tudta. Csak remegve nézett a nővére felé, aki az egyetlen biztos pontja volt az idegenek között.
Nem értette mi történik, csak remélte, hogy álom volt az egész este, és mindjárt fel fog ébredni. Hiszen hogyan is történhetne egy hét évessel ennyi szörnyűség egy este alatt? Lakás tűz, a szülei sehol, aztán elvitték ismeretlen férfiak egy furcsa helyre.
- ... és mostantól, mi vagyunk a családotok. - nézett végig a férfi rajtuk, majd a szeme megállapodott a vacogó fiún, aki még mindig a nővérét nézte. Mire a Dylan észbe kapott, a férfi már előtte állt, és megpaskolta a fejét. - Most már minden rendben lesz! - szólalt meg ismét egy mosollyal az arcán az ismeretlen. De ő nem érezte biztonságban magát, sőt, a férfi tekintete még ezerszer jobban megrémisztette.
2003. február
Ugyan még mindig nem értette mi történik körülötte, de kezdett beletörődni, hogy nincs többi otthon, nincs többé apa és anya. Csak a nővére maradt meg neki, és most már az Árészosok közé tartozott. Bár akkor még nem is érette igazán mit is jelent az, ha közéjük tartozik.
- Sam! - rohant utána megállás nélkül. - Sammie! - Mondta egy perc után, amikor a lány azért sem állt meg. Kezdtek könnyek gyűlni a szemébe Dylannek, de igyekezte visszatartani őket. Nem szerették a felnőttek, ha sír.
Pont utolsó pillanatban pillantotta meg a jelző táblát, ami egy másik részét jelezte a bázisnak, ahova ő nem mehetett.
- Samantha! - emelte meg a hangját egy lábdobbantás kíséretében. A lány egy nagy sóhaj közepette ugyan, de végre megállt, és a testvére felé fordult. A boldog, mosolygós Sam, aki mindig öleléssel fogadta Dylant már egy hónap alatt eltűnni látszott.
- Mi van? - kérdezte idegesen, türelmetlenül bámulva az öccsére. De ő sajnos azt se tudta mit válaszoljon. Annyi mindent akart volna: otthon lenni, ezt az egészet teljesen elfelejteni, vagy legalább a rendes Sammiet visszakapni, igazából bármit elfogadott volna ehelyett.
Válasz után kutatva csak bámulnia sikerült testvérére, aki csak unottan megfordult, és ment tovább.
Úgy tűnt már igazán testvére se volt.
2012.
- Szóval a tűz a legnagyobb félelmed? - nézett egyenesen a szemeibe az edző. Pontosan tudta volna, ha hazudik, és nem kívánt megint olyan szép büntetést kapni, mint az első edzés után. Még be se gyógyultak meg rendesen a sebei.
- Igen, Uram! - válaszolt azonnal és határozottan. Bár nem értette mi ennek az egésznek a lényege. A többiektől is mind megkérdezte, aztán tovább állt a következő emberre. Bár az eddigi évek alapján sejtette, hogy a lehető legszörnyűbb dolgot hozzák majd ki mindenki félelméből.
- Remek! - lépett el előle, és visszatért a szokásos helyére, ott mérte végig a fiúk tömegét. - Most már tudják egymásról, hogy mitől félnek igazán. A vizsga feladat a másikra közösen egy csapdát állítani a legnagyobb lényegében gyengeségének segítségével. A csapatokat természetesen én osztottam be, és mint máskor is, ha bármire szükségük van a kivitelezéshez, csak keressenek bátran. - terjeszkedett el egy őrült mosoly az arcán. A pasi sose volt a legnormálisabb, és sose titkolta.
Mivel nem mondott semmit, úgy vették, hogy az óra fel lett oszlatva, és pont elindultak volna kifelé, amikor még hozzátett egy apró információt. - Erre az egészre mindenkinek egy hónapja van. Ami azt is jelenti, hogy akár holnap is a legrosszabb rémálmukban találhatják magukat, de lehet, hogy a legutolsó nap néznek szembe mindennel. - bámult egyenesen Dylan szemeibe, aki csak némán nézett vissza rá, fejében a 6 évvel azelőtti lakás tűz képei villantak fel.
❝ You just can't speak freely
When you might have someone out there listening ❞
Nem volt titok, hogy nem nézték el, ha valaki nem idomult ahhoz, amit ők akartak. Az se volt nagy titok, hogy mindenkit arra a képre sikerült gyurmázniuk, amit szerettek volna, vagy legalábbis mindenki nagyon jól titkolta, ha gyűlölte az egész helyet, a rendszert és az összes Árészos tagot. Így tett Dylan is, csak hallgatott, pedig bármennyire is agy mosták őket, valahogy ő tartotta azt, amit gondolt. Valószínűleg a minden este megjelenő rémálmai is kisegítették, amiben a tűzet gyújtó bagázs lemészárolja a családját, kicserélik Samet, és őt elviszik a legsötétebb, leghidegebb helyre, ahol csak a korom száll az égből. Mellékesen ezeket még azok a képek is követték, ahogy Samantha képes lett volna őt legyilkolni egy vizsgáért. Na igen, az is egy szép péntek este volt.
Nyilván mivel semmivel nem értett egyet, semmi kedve nem volt valakit halálra ijesztenie, de muszáj volt. tudta, hogy csak így élheti túl. Ha beolvad közéjük, szép csendben bólogat akármit is mondanak, aztán amikor már elég erős lett, akkor lelép a francba. Már ha az lehetséges.
- Szóval ezt terveztük PJ-nek. - vigyorgott a tanárra szinte ugyan azzal a mosollyal, amivel a tanár szokott ránk nézni. Ha nem tudta volna, hogy Max is vele érkezett akkora este, azt hitte volna, a gyereke az edzőnek.
- Remek! Akkor csütörtök hajnalban előkészülés, és reggel mehet is a dolog. Majd még megkeresem önöket ezzel kapcsolatban. - bólintott, majd ki is hessegette őket az ajtón, mert valami megbeszélést akartak tartani. Egy percig mind álltak az ajtó előtt, de Dylan csak az ajtón kiszűrődő hangokra koncentrált. Talán még hallott is volna valamit, ha a PJ kínzását tervező bagázs nem beszélt volna ott mellette és nem is húzták volna visszafele a lakóegységekbe.
Vacsora és egy kis esti edzés után hulla fáradtan zuhant az ágyba. Azt hitte a teljes kifáradást már egy ideje maga mögött hagyta, de úgy tűnt ma sikeresen kifárasztotta a nap.
Reggel nem az ágyában kelt a szokásos ébresztésre, hanem levegőért kapkodva, füsttől és koromtól fulladozva ébredt egy égő épületben. Nem tudta hol van, mi történt, egy darabig csak a villogó képekre tudott gondolni, amik a lakástűzből kísértették. A légzése először pánikszerűen gyorsult, a fulladás rosszabbodott, de aztán emlékeztet az idióta edzésekre, és összeszedte magát.
Végül még az utolsó pillanatokban sikerült kimenekülnie az épületből. Igaz, ez egy törött hüvelykujjába került, pár karcolásba és égési sérülésbe, de két dolog miatt is megérte. Azóta nem félt többé a tűztől.
A másik, hogy ráébredt mennyire gyűlöli az egész rendszert, és legszívesebben felégetné az egész Árész bázist főleg akkor tudatosult benne, amikor PJ nem ment át a vizsgán. Vagyis hát az edző szép lassan hagyta, had fulladjon meg a föld alatt, és a végén csak annyit tett hozzá, hogy legalább nem kell eltemetni.
Legszívesebben segített volna, de valószínűleg csak ő is meghalt volna aznap. Bár ez se menekítette meg az újabb rémálmoktól, ahol mindig az ő hibája miatt halt meg PJ. De ezt az álmot örökké elviselte volna. Hiszen a tétlenségével ugyan annyira bűnös volt, mint a rendszer.
❝ Don't you dare show what they don't wanna see
Do you really believe you're free? ❞
2018.
Egy igazi harcos volt!
Majd bosszút állhatsz te!
Reméljük magától is olyan nagy dolgokat láthatunk majd, mint Samanthatól!Csengtek a fülében az üres szavak, amiket a nővére temetésén mondtak. Még csak a testét se találták meg, nem ért az egész semmit. Csak arra volt jó, hogy mind elég elfoglaltak legyenek ahhoz, hogy leléphessen onnan a francba.
Maga se hitte el, hogy sikerült, hogy tényleg Detroit utcáit járta, és bármerre elmehetett. Bár nem igazán tűnt igaznak a szabadság, főleg, mert mielőtt még elment a nővére a nagy vadászatra, azzal fenyegette, hogy beárulja a vezetőségnek. Mert igen, sikeresen megbotlott a nyelve a drága agy mosott tesója előtt, és az pedig rájött, hogy Dylan legszívesebben felégetne mindent és mindenkit, ami ehhez a szektához tartozott.
De úgy tűnt nem volt ideje, vagy nem az volt a legfontosabb, hogy a bár küzdeni és vadászni remekül tudó testvérét, de igazából ezen kívül semmit tevő öccsét beköpje. Soha senki nem hitte el, hogy ő bármire is képes. Folyton csak a muszáj-t teljesítette, de mondjuk nem véletlenül. Minek is akart volna egy rendszerben igazán hasznos lenni, amit legszívesebben darabokra tört volna?
De már igazából nem is számított az egész. Azon is gondolkozott, hogy minden hátra hagy, és csak valami kis edző lesz, valami kisvárosban, és nem is gondol a vadásztársaságra. Egyedül az volt fontos, hogy végre szabad volt, és a maga embere.
When I Was Younger...