Eamon Campbell

Play by: : Tyler Young Életkor : 21 Foglalkozás : Tanuló

Eamon Campbell

kitsune: sose bízz egy rókában, aurája felemészthet

Eamon Campbell

Egész télen nem nevettem. Pontosabban egy egész évig nem nevettem. Egy egész évig olyan halkan beszéltem, hogy senki nem értette, mit mondok.

Becenév:

Különc

Születési hely:

Kiotó, Japán

Kor:

18

Nemi beállítottság:

Ki tudja mi lesz belőle?

Faj:

Kitsune/Nanabi/energia elemű

Play by:

Tyler Young

Karakter típus:

Saját

Gotta Know Me Better

Mennyi miértet feltettem, mintha kérdésekből állnék, villanásokból és percekből, mintha nem is volnék, otthonom a Sehol és én vagyok a Semmi, egy kétségbeesett arc, a gyorsan becsukódó szem és meg-megremegés, ahogy állok, vagy eltűnök egyik pillanatról a másikra, hogy felbukkanjak valahol egyedül, egy szikla szélén, zuhatag alján, vízben, fölfelé nézve a bágyadt napra, egy magas hegyen, lefelé bámulva az alvó világra.
Magány vagyok én, hallgatás és egyedüllét, a tó felszínén gyűrődés, rés a falakban, ajtónyikorgás, egy félig üres csésze, a forró tea csorgása régi porcelánpohárba, ártatlan, nagy szemekkel, sokféle kreatív véleménnyel és számtalan sötét árnyékkal. Tekintetemben élet és pusztítás, mosoly mögötti vigyor, őszinteségbe burkolt gúny, nyitottsággal palástolt megvetés. Önbizalomhiányba oltott gőg, semmi sem biztos, még mindig harcolunk mi ketten, a káosz és én, avagy kitsune gyilkos kacaja, kaparása elmém üvegfalán, hogy megőrjítsen, vagy elcsenje a fájdalmam, beleburkolózik, mintha bőre lenne, én pedig őt kérem, ha háló kell, sebesség, vagy falak a világ ellen.
Én kritikus vagyok, ott bukkanok fel, ahol véleményt mondanak, fényképezőgéppel és jegyzetfüzettel, de ritkán publikálom, inkább csak magamnak írok, érdekesen, egyes szám többes személy, kettes, hármas, mindig máshogy, egyedi akarok lenni, vagy a róka akarja, néha képtelenség megkülönböztetni hangom a hangjától, vagy létezőként felfogni magam, mit akarok, mit nem és hogyan valósít ő meg mindent?
Egy kicsit sunyi, mint a rókák tudod, lopja a tyúkokat, ez a különös kleptománia átragad rám, akkor is elcsenek ezt-azt, ha nem kell, vagy éppen nem játszom gyűjtősdit, csak miatta kell, neki, hogy érdekes legyen minden pillanata, meg az övé, amit épp az övének gondol.
A kis hamis, szeretném gyűlölni és mégis kedves szavakkal szólok róla, ejnye Nanabi, folyton hamburgert ennél és minek neked a női fülbevaló?
Nanabi, az egyetlen, aki ott van velem mindig, aki villanásokba küld, ha gyorsan el akarok tűnni, így azzá a tolvajjá tesz, akit lehetetlen elkapni, hatalmassá, erőssé, duzzadó önbizalommal és néha leküzdhetetlen vágyakkal azok iránt, akik érdekesek.
Tolvajjá, csínytevővé és néha kifejezetten gonosszá is...
Összeveszünk, aztán mégis hozzá futok, nélküle semmi vagyok, ő az energia, aki majd lesz valaki, ha engem elhagy...
Tudom már miért engem választottál Kiotóban... Mert nem találtál volna nálam szomorúbb gyermeket és én sem nálad elevenebbet.
Miután rám találtál egy évig nem szólaltam meg.

When I Was Younger...

Pedig még nagyon fiatal voltam. Amikor megszülettem állítólag szintén, bár kevés dologra emlékszem. Egy nagy, rózsaszín kendő eltakarta előlem a napot, lehet, hogy a hajnal volt az, és bágyadtan sírtam fel, mintha nem akarózna élnem és minden mozdulat megerőltető lenne.
Anyám két hónapra rá várt, úgy gondolta egy Japán kiruccanás még belefér, talán a cseresznyefák virágzását nézte akkor is, a kis, shinto templomok csúcsait, vagy a fapapucsok nyugodt, szigetszagú csosszanását hallgatta, amikor a merengés valahogy magával ráncigálta és megkezdődtek a fájásai, mintha itt akarnék világra jönni és nem Amerikában. Hát Kiotóban történt, korábban a tervezettnél, így anyám tovább maradt és apám is Japánba érkezett, hogy legalább lásson, mielőtt bokros teendői megint északra szólítják és sokféle áramlat sodorja tovább a gyermekétől, attól az egytől, mert nem született más.

Beteges voltam, jórészt csak bámultam a szagokat, színeket, sárga arcokat és festett hajakat nagy érdeklődéssel, szomorú, sötét, európai szemmel.
Egy utazás megterhelt volna és anyám remek állást talált a közelben, mint tolmács, beleszeretett egy kutatóba, akit sokáig az apámnak gondoltam, akire csak mélán néztem és akin sokat gondolkodtam, vajon milyen színűt álmodik? Persze miután Nanabi megszólalt bennem, elfelejtettem, hogy az álmuknak színük is van, vagy hangja esetleg, de akkor még sokfélét hittem és sok butaságon szomorkodtam.

Hétéves voltam, csak őgyelegtem, amíg anyám enyelgett, vagy rózsaszín szaténkendőkben vallott szerelmet a tudósnak, tudtam lesz majd családja és én úgyis apám mellett kötök ki Amerikában, vagy talán Nanabi súgta meg később? Nem tudom...olyan sok, gyors villanásban mozgok és gondolkodom néha, hogy elhagyom a saját gondolataim, némelyik felragad a fára, más a kerítésnek támaszkodik, amíg a kitsune magával ráncigál "lopni, gyerünk lopni" vagy csináljunk valami nagyon érdekeset, amit érdemes megbánni.

Valamikor akkortájt szólított meg először, azt mondják választott, mert sosem látott szomorúbb gyereket és neki minden néma mélabú valami furcsa manna, vagy talán azt hitte velem kijut Amerikába, mert miután néma voltam, az apám eljött értem, addigra anyám hasa már nagy volt, várta az első gyermeket a tudóstól.
Apám elvitt az államokba, elcibált néhány jónevű pszichiáterhez, így abban az időben a szokásaikat gyűjtöttem.
Egy kis körömrágás, keresztbeülés, hintázás előre-hátra, vagy fejenállás a széken.

Később anyám a tudóssal csak egy levelet küldött a szegény, lehajtott fejű apámnak sok pénzzel, amihez ő is hozzáadta a magáét, egy címmel Beacon Hillsbe, hogy keressek hozzám hasonlót, mondjam meg szépen, mint jó feleletkor az iskolában, Eamon Campbell, megszállott, energia elemű, riporter, szabadidejében önjelölt tolvaj, bujkálásra jelentkezik.
Majd a nagy "kitsunek" vigyáznak rám, vagy én saját magamra, akkor értettem meg, mindig egyedül voltam, az anyám és az apám csak névtelen, arctalan mellékszereplőként tévelygett mellettem, de nem kértek nagyobb szerepet, nem akarták megérteni mi az, hogy kitsune, hogyan kezeljék és vigyázzanak rám, hogyan lehetnének a szüleim.
Majd végzősként a Beacon Hillsben, egy albérleti szobában, talán kinyír valaki és más vállalja a felelősséget, talán eljön az áldott egy év, amikor nem beszélek megint, csak írok, csinálok pár fényképet, elkötök egy műprotézist, messze Japántól, az apámtól, a rímektől, a logikus magyarázatoktól, mint egy kesztyű, amit kinőttek már, vagy egy elrontott robotjáték, aki nem kell senkinek, egy féllábú ólomkatona, akinek úgyis mindig beszélnek a fafejében.

Szomb. Feb. 06, 2021 10:59 pm

Vendég

Gratulálunk, elfogadva

Teen Wolf FRPG

Eamon

Wow... Le a kalappal. Mielőtt még belemennék a részletekbe: nagyon szépen írsz. Surprised

Olyan érzésem volt, miközben a lapodat olvastam, mintha egy régi novella sorait böngésztem volna. Érdekes élmény volt, de nagyon tetszett, passzol a karakteredhez, na meg a rókához, aki bujkál benne. Razz

Az igazság az, hogy gyakran számítok hatalmas tragédiákra, amikor természetfeletti karaktereket fogadok el, így meg is lepődtem, hogy nálad nem történt olyan hatalmas szörnyűség a fiúcska múltjában. Persze szomorú, hogy Eamon édesanyja végül egy másik férfi mellett kötött ki, de még ezt is képes voltál olyan békés (és melankolikus) hangulatba csomagolva tálalni, hogy... Nem is találok megfelelő szavakat arra, amit érzek.
Akár napokig is képes lennék még fejtegetni mindazt, amit most olvastam, de nem szeretném tovább húzni az idődet. Very Happy

El vagy fogadva, fuss foglalózni, aztán irány a játéktér! Jah, és hivatalosan is üdvözöllek köreinkben! Smile

Avatarfoglaló & Partnerkereső

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Tags
Bővített keresés