2035-t írunk, s az isten tudja már, hogy hányadik hónapot. Csak a tavaszt, őszt, nyarat és a telet látjuk magunk előtt. Mit sem számít hányban, melyik hónapban születtél. A kutyát sem érdekli, mert a te életed se lesz sokkal hosszabb, mint bármelyiküké. Mert félnek szeretni. Már félnek embernek lenni. Hisz érzelmekkel jár. Csak azokat az érzéseket veszik észre, amik nélkül ők se lehetnének. Szomj, éhség, fáradtság... Csupa létfenntartó funkció. Hozzászoktak a mindennapos túléléshez, s amivel együtt jár. Olyan dolgokra kényszerülsz rá, amire normál esetben nem volna szükség. Ölni. Hiszen ölsz vagy meghalsz. Ez a mi világunk. Csak a kór maradványai maradtak, szörnyek és túlélők. Közösen kell szebbé tennünk a földi gehennát. Közösen kell elhoznunk a múlt szépségét, hogy valami maradandót alkossunk. Hogy élhető körülményeket teremtve, reményt adhassunk a jövő generációjának. Itt a múlt hantjai felett, egy fejfa nélküli sírhalmon...